Útakadály - Dopping 3:2
2010.11.21. 17:42
Szokásaink rabjában...
G,Csabi és Bak Peti nélkül indultunk neki az ütközetnek:
Csoki-Nigi-Igor-Dávid-Ádám-Huba
csere: Karesz, Geri
Ahogy mostanában szoktuk, már az első pillanattól az ellenfél torkának ugrottunk, és ahogy szoktuk, most is sorra hagytuk ki a helyzeteket. És persze, ahogy szintén lenni szokás ez megbosszulta magát. Az ellenfél kapott egy szabadot 10 méternél, a sorfal tagjai (Ádám,Huba) kicsit elaludtak a passzos megoldásnál, és nem léptek ki, és ennek persze gól lett az eredménye (0-1). A középkezdés után a presszió megmaradt nálunk, és az egyenlítő találat sem váratott magára: Nigi tért ölelő bedobása Huba felé hasított, de Mokinak sikerült belecsúsztatnia, mellyel a saját kapusát is átverte, és megszerzte egyenlítő találatunkat (1-1).
Továbbra is sok helyzetet alakítottunk ki, azonban mindig az utolsó megoldás (passz, lövés) pontossága hiányzott. Aztán Geri villant, második labdaérintéséből okosan gurított a hosszúba öt méterről Ádám passzát követően. Még egy találat maradt erre az etapra, Huba szögletből passzolt a négyesnél berobbanó Karesz elé, aki kétgólosra növelte előnyünket. (3-1)
A fordulást követően kicsit mintha elfogytunk volna, az első félidő helyzetei elmaradoztak, elöl jobbára csak szenvedtünk, mellyel persze felhoztuk az ellent, egy hatoson belüli kavarodást követően valahogy bevánszorgott a laszti Csoki lábai között, ezzel egyre redukálva a különbséget (3-2).
A hátralevő tíz percben nagyott küdöttünk a három pont megtartásáért, Csoki pár bravúrt előhúzott a zsebből, így nem sikerült újabb rést ütni rajtunk.
Nyögvenyelősen ugyan, de megvan a három pont és ez a lényeg. Ha berugdosnánk az elején a helyzeteinket, akkor kicsit nyugodtabb lennék :)
Gratula mindenkinek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.